A kötet alapfeltevése szerint Nemes Nagy Ágnes költészetében négyféle kompozíciós forma
alakult ki a hatvanas évek végéig: a dalszerű, a parabolikus, a dramatikus és a szonátaformájú vers. Az egyes fejezetekben a szerző a négy kompozíciós típus létrejöttét, jellemzőit és válfajait vizsgálja az adott csoporthoz tartozó, az első három verseskötetből – Kettős világban (1946), Szárazvillám (1957), Napforduló (1967) – választott művek elemzésével. Mivel a ritmikai, a logikai, a műfaji, a zenei, illetve a motivikus forma együttesen alakítják ki a verskompozíciót, e szempontok segítségével végzi el az egyes típusok feltérképezését. A könyvben vizsgált négy kompozíciós típus természetesen nem fedi le a teljes lírai életművet, inkább a legjellegzetesebb szerkesztési eljárásokként lehet tekinteni rájuk, amelyek alakulásuk során nagymértékben meghatározták e költészet egészét, mindegyikük a költői hang keresésének egy-egy műhelykísérlete volt.