Weöres

Lapszámunk a mindenki által ismerni vélt, ám igazán mégis alig ismert költőnek állít emléket. „Pedig nem rejtőzöm – csak igazában nem vagyok” – olvasható a Rongyszőnyegben. A weöresi önértelmezés további titkait kutatva betekintést kínálunk az alkotóműhelybe: ahol létrejönnek az érzéki, orfikus, áramló és mágikus nyelvi erővel bíró szövegek, az „izzó sűrűsödések”, a „lélek árján fénylő forró igék”. Az ihlet forrásainak, az ars poeticák és a görög–latin szövegvilág nyomainak feltárásával a hagyomány szerepét vizsgáljuk. Tanulmányozzuk a szubjektumtól való szabadulás kísérleteit, a szerzőség kitágításának vágyát és a filológusi‒irodalomtörténészi tevékenységként értelmezhető „szövegmentés” gyakorlatát is. Célunk továbbá, hogy az eddig kevéssé előtérbe helyezett versek bemutatásával, a sztereotípiák lebontásával és új szempontú elemzésekkel rálátást nyújtsunk az életmű egészére. Weöres Sándor nemcsak a mai gyermekirodalomra, de a zeneművészetre is jelentős hatást gyakorolt, így e témákat szintén körüljárjuk, továbbá az oeuvre (audio)vizuális utóéletét és angolra fordított műveinek útját is tárgyaljuk. Az inspirációs esszék révén megmutatjuk, hogy e performatív, drámai erejű költészet hogyan hatott a kortárs lírára, illetve néhány személyes visszaemlékezésnek is helyet adunk. Összeállításunkat az archív fotók, kéziratok és a költő saját grafikái mellett olyan képzőművészek alkotásai kísérik, akik a műveit illusztrálták, akiket megihletett akkor és most – akiknek Weöres Sándor a mából is élő, izzó vizuális élményt jelent.