A 20. századi elbeszélő próza egyes, nagy hatású alakjainak (mint Thomas Mann, Marcel Proust vagy James Joyce) műveiben irodalomtudományos toposszá vált Wagner hatását emlegetni. A wagneriánus regény vagy az irodalmi vezérmotívum fogalmak azonban többnyire homályosan definiáltak, létjogosultságukat pedig alig támasztják alá a szövegelemzések. A kötet a narratív szemiotikai elemzés eszközeivel arra keresi a választ, milyen strukturális feltételek teszik lehetővé az említett szerzők elbeszélő technikájának Wagnerrel való párhuzamba állítását és a wagneriánus regény toposzának kialakulását.