Habár kultusza eleven a Balaton-felvidéken, művei napjainkban ismeretlenek a szélesebb közönség körében. Pedig a Himfy költője, a „magyar Petrarca” korának ünnepelt szerzője volt, és jelentős hatást gyakorolt irodalomtörténetünkre. Hiánypótló kiadványunk a korszak kutatóinak bevonásával Kisfaludy Sándor munkásságának átfogó összegzését tűzte ki célul, miközben az interdiszciplináris megközelítés révén, oktatási szempontokat is érintve és kortárs alkotók személyes élményeinek megszólaltatásával feltárja az életmű újrafelfedezésének lehetőségeit. Részletesen foglalkozunk kizárólag szerelmes versekből álló kötetével, amelyet a maga korában előzmény nélkülinek tekintettek. Felülvizsgáljuk a köztudatban rögzült „romantikus” jelzőt, az érzékenység irányzatának érvényesülésére rámutatva. Regéinek, prózájának, színműveinek és röpiratának, valamint nyelvújító és kultúraszervező tevékenységének bemutatásával felvázoljuk életútjának szakaszait és kapcsolatát pályatársaival, továbbá bepillantást nyújtunk levelezésébe feleségével, Szegedy Rózával. Szövegválogatásunkkal és elemző tanulmányainkkal minden generációban szeretnénk kedvet ébreszteni Kisfaludy olvasásához. Írásainkat portrék, műillusztrációk, kézirat- és relikviafotók, valamint a szerző körének, korának és szellemiségének jellegzetes képzőművészeti ábrázolásai kísérik.
Impresszum&Tartalomjegyzék
Az érzékeny irodalmi hős változatai. Molnár Krisztina interjúja Debreczeni Attilával
Kisfaludy Sándor-inspiráció
Párhuzamos szerelmi epedések 1800 körül. A Himfy-kötet és a Lilla-kötet
Kisfaludy Sándor-inspiráció
Kisfaludy nyelvszemlélete és vitája Kazinczyval
Kisfaludy Sándor politikai gondolkodásának kulcsfogalmai
A szerelmi beszédmód radikalitása. Pataky Adrienn interjúja Balogh Gergővel
Kisfaludy Sándor-inspiráció
Himfy hatása. Kisfaludy Sándor költészetének modernitása
Kisfaludy Sándor-inspiráció
„amíg csak lélegzem, szeretni foglak” - Kisfaludy Sándor levelezése Szegedy Rózával
Kisfaludy és Petőfi sümegi kézfogására
Költészete igényt tart az együttérző olvasásra. Aczél Gábor interjúja Hermann Zoltánnal
Kisfaludy Sándor-inspiráció
Andalog a pamlagon. Szerelem és rajongás Kisfaludy Sándor műveiben
Kisfaludy Sándor-inspiráció
„Isméretlen gerjedelmek / Lövődtek fel szivéből.”- Kisfaludy Sándor A’ Tihanyi Echó című románcáról
Kisfaludy Sándor-inspiráció
A „magyar Petrarca” kultusza ma is él. László Laura interjúja Sárközy Péterrel
Kisfaludy Sándor-inspiráció
Könnyű séta A Dárday házban és környékén
Kisfaludy Sándor-inspiráció
Hagyomány, romantika, modernitás. Kisfaludy Sándor verseinek 20. századi megzenésítései
Kisfaludy Sándor vizuális emlékezete a Balatonfelvidéken
Kisfaludy Sándor-inspiráció