Nemes Nagy Ágnes-konferencia az Irodalmi Magazinnal

A József Attilát és Szabó Lőrincet követő korszakot műfajtörténeti, esztétikai és poetológiai
vonatkozásban Pilinszky János és Nemes Nagy Ágnes lírája fémjelzi. A nyilvános publikációs
térben 1948-ban bekövetkezett drasztikus változásokkal szemközt két olyan életmű tett szert kánoni rangra, amely feltűnően nem tett eleget sem a világba való irodalmi beavatkozás
nyárspolgár-értelmiségi elvárásainak, sem pedig a felhatalmazottság evidenciáival
megszólaló képviseleti beszéd poétikájának. Ezzel szemben – világlátás, hangnem és formakultúra tekintetében – mindkettőnek sokkal mélyebb volt az európai költészettörténeti
beágyazottsága, mint az akkor előtérben álló életműveké. Az eltérő, de rokon poétikai mintákat
követő két klasszikus hatástörténete azonban mára szembeötlően „elkanyarodott” egymástól.
Az irodalmi nyilvánosságban Nemes Nagynak életében sosem volt olyan átütő a népszerűsége,
mint Pilinszkynek. Utóbb viszont azt tapasztaltuk, hogy Nemes Nagy többszólamú,
rétegzettebb (vagy másféle rétegződésű) és reflektáltabb költészete nagyobb megszólító
erővel éri el a recepciót, mint pályatársáé. Az előadás arra tesz kísérletet, hogy fölmutasson
valamit e több tényezőből származtatható fordulat poétikai összetevőiből.

Az előadás Nemes Nagy Ágnes Ekhnáton- ciklusát és néhány további versét vizsgálva azt a kérdést veti fel, hogy milyen poétikai konstrukciók teszik lehetővé a közvetítést – teremtenek átjárást – a szövegekben színre vitt tudatállapotok és a befogadó valóságtapasztalata között,
közelebbről: hogy a megismerés erőfeszítése hogyan változhat át (átváltozhat-e) katartikus felismeréssé.

Jóllehet Nemes Nagy Ágnes úgy gondolta, „magyar költőnek lenni világirodalmi halál,”
verseinek angol fordítástörténete rácáfolni látszik erre a véleményre. Verseit elsősorban
Bruce Berlind, Hugh Maxton, George Szirtes és Peter Zollman fordították angolra, amelyek
az 1970-es évek óta nemcsak irodalmi antológiákban, hanem négy önálló, válogatott verseket
tartalmazó kötetben is elérhetőek az angolul olvasó közönség számára. Ismertségéhez
kétségtelenül az is hozzájárult, hogy az 1970-es és 1980-as években több költészeti fesztivál,
felolvasóest és íróprogram vendége volt az Egyesült Királyságban, Írországban és az Egyesült Államokban egyaránt. Előadásomban arra a kérdésre szeretnék választ adni, hogy milyen szerepet játszottak a költőnő angol és amerikai utazásai a verseinek angolra fordításában, illetve kedvező kritikai fogadtatásában.

„A vers sugárzóképességét ismert anyagai nem indokolják.”
Nemes Nagy Ágnes: Tárgyak

Nemes Nagy Ágnes lírai életművének hatása, verseinek „sugárzóképessége” nem mutat
gyengülést az idő múlásával. Látásmódjának, témáinak, poétikai megoldásainak elemei
nemcsak a pályatársaknál és a tanítványoknál, de a kortárs magyar költészet alkotásaiban is
visszaköszönnek. Előadásomban olyan versekről beszélek majd, amelyeknek egy része
nyilvánvaló, más részük látens hatástörténeti kapcsolatban áll Nemes Nagy Ágnes költészetével. A kapcsolódási pontok között vannak tárgyak, tájelemek, térkonstrukciók és hangulatok is. A „sugárzás” találati felülete, dózisa és hatóköre mindig más. A verspéldákat Mészöly Miklóstól, Orbán Ottótól, Tandori Dezsőtől, Tóth Krisztinától és Győrffy Ákostól hozom.

Az átmenetiség, a közöttiség tapasztalata a kezdetektől meghatározó Nemes Nagy Ágnes költészetében. Azonban ennek értelmezésében elmozdulás is megfigyelhető az első, az 1942 és 1946 között keletkező verseket összegyűjtő Kettős világban, a második Szárazvillám (1946–1957) és az 1957 és 1969 között megjelent költeményeket közreadó Napforduló kötet költeményeinek „közöttiség-interpretációja” tekintetében. A negyedik verseskönyv, amely az Egy pályaudvar
átalakítása címet viseli (1969–1979), újabb értelmezését nyújtja az előadás címében jelölt fogalomnak. Az előadás e fogalom poétikai értelmezhetőségét vizsgálja a megjelölt, a negyedik kötethez tartozó vers kapcsán, rövid kitekintéssel annak előtörténetére a költő írásművészetében.

Előadásomban a Kettős világban című kötetben publikált (A szörny, A szomj, Tengeren, A kín formái) és az azonos időben keletkezett, de a költő életében kiadatlanul maradt azon versek (Egy koponya belsejében; Férfi, nő) együttes olvasására vállalkozom, amelyek a test belső tereinek és az erotikus vágynak a metaforizációjával kísérleteznek. E korai versek a megértés,
megismerés folyamatát a testi érzékelésre fókuszálva, a testséma felbomlásával, felbontásával
összefüggésben modellálják. A megszólított másik a belső szomatikus tapasztalatok felidézése, a tapintás érzeteinek emléke által jön létre a szövegben: e folyamat a határon lét billegésének a gyönyörét és kielégíthetetlenségét tematizálja. A versek értelmezése során Georges Bataille, Roland Barthes és Jean-Luc Nancy gondolataira támaszkodom.

Az előadás Nemes Nagy Ágnes Múzeumi séta című versének szoros olvasását kísérli meg.
A kései Nemes Nagy Ágnes prózaversének rejtett zeneiségét, szerkezeti ívét, tér-idő alakzatait,
statikus és dinamikus képleteit vizsgálja a múzeum és a séta mint ontológiai közérzetmetafora
központi képének kibontása mellett. A képvágások kaotikus rendje, a tárlatvezetés szituatív szerepe, az ekphraszisz rejtett és elhangolt retorikája, a fatikus funkciókat közvetítő
versbeszéd és a fenomenológiai tárgyleírásokra korlátozódó hang kölcsönhatása, valamint a polifón szólamvezetések hangstruktúrája egyaránt értelmezési szempontokként szerepelnek az elemzésben. A szoros olvasat mellett olykor más Nemes Nagy Ágnes-versek szöveghelyei, illetve más költők szövegeinek ideillő, ellenpontot és értelmezést kínáló részletei is érintőlegesen szóba kerülnek. Az előadás esszéisztikus jellegű lesz, amely megjelölés a személyes érintettségek kiemelését, az implicit jelentések dramatizálását és a műfaj eredeti értelmében vett kísérlet jellegét hangsúlyozza.

A tárgyias intellektualizmus a hangulatot és benyomást közvetlenül megszólaltató lírai
szubjektivizmusra ad választ, de nem annyira ellenpólusként, hanem inkább a tárgyi világtól
elszakadó, öntörvényű Én ellensúlyozása végett. Nemes Nagy Ágnes költészetét ökokritikai
szempontból az ember és a nem emberi környezet közötti átjárás, illetve egymásba nyitásuk kísérletei teszik aktuálissá. A kőkorszaki sámánizmus ezt mágikus kapcsolatteremtéssel
próbálta elérni, mintha a rituálisan előadott verstörténés nemcsak a hallgatókra hatna, hanem képes lenne a bölénycsordákat is a vadászok útjába terelni; míg Arisztotelész filozofikus fordításában az „összetartozás” már csak az élethű imitációra szorítkozik. Ezzel foglalkozó esszéjében Nemes Nagy Ágnes az ábrázolás eszközeinek mint a művészet hatóanyagának analízisével jellemzi saját korát, és a konstruktivizmus egyoldalúságát ellensúlyozandó jut el végül – bölénytelenül is – az előadásom címében idézett konklúzióig. A két pólus közötti átjárás értelméről és mikéntjéről a Között és/vagy A gejzír című verseket fogom faggatni – a tényleges táj, illetve a valóságos hely iránti kíváncsisággal.

A Petőfi Irodalmi Múzeum komplex hagyatékokat gyűjt, ennek köszönhetően őrzi Nemes Nagy Ágnes hátrahagyott kéziratai mellett az írónő tárgyi hagyatékát, róla készült fotókat és képzőművészeti alkotásokat, illetve könyvhagyatékának egy kis részét is, izgalmas kisnyomtatványokkal. A közel ötszáz darabos levelezés mellett a múzeum gyűjteményének részét képezik Nemes Nagy verskéziratai, tanulmányai, önéletrajzai, igazolványai, szerződései, kitüntetései, köteteihez írott előszavai, nyelvgyakorlófüzetei, íróasztala, cigarettatárcája, rádiója, keretezett képe Babits Mihályról, sőt különböző nyilvános szerepléseinek forgatókönyvei is. A hagyaték egyik különlegessége a költőnő ceruza- és tollrajzainak gyűjteménye, amely ismeretlen
oldaláról mutatja be őt. Nemes Nagy Ágnes hagyatéka a Petőfi Irodalmi Múzeum egyik legtöbbet kutatott hagyatéka, számos kötet és publikáció született a dokumentumokból.

Babits Mihály és Lukács György viszonyát nem lehet az egyszerű ellentét sablonja szerint leírni, noha az elismerés gesztusai és az első világháború alatti elvi szövetség mellett kezdetektől az eltérő gondolkodói alkatból és irodalom-, valamint művészetfelfogásból eredő viták jellemezték kapcsolatukat. Az utak 1919 után végleg elváltak, de Lukács Babits- bírálatainak döntő hatása volt arra, ahogy a kommunista kultúrpolitika kezelte Babits irodalmi örökségét és örököseit. Mindez legélesebben a babitsi tradíció követését nyíltan vállaló Újhold folyóirat és egyes költőinek recepcióját határozta meg, de az sem tekinthető véletlennek, hogy
a Babits-centenárium környékén született, máig mértékadó interpretációk szerzői, Nemes
Nagy Ágnes és Rába György ebből a körből kerültek ki. Előadásomban azt kívánom bemutatni,
hogy a Babits–Lukács szembenállás és a kommunista filozófus kritikái hogyan befolyásolták
Nemes Nagy Ágnes Babitsról kialakított képét, milyen válaszokat adott saját értelmezéseiben
a lukácsi kihívásra.

Lengyel Balázs író, műfordító, kritikus, az Újhold (1946–1948) irodalmi folyóirat egyik szerkesztője. A nyolc számot megért kiadvány közel állt Babits Mihály irodalomszemléletéhez,
továbbá nyitott volt az európai irodalmi értékek és a modern stílusok irányában. A legtöbbet közölt szerzők Rába György, Lengyel Balázs, Nemes Nagy Ágnes, Gyárfás Miklós, Major Ottó, Aczél Tamás, Darázs Endre, Szabolcsi Miklós, Vajda Endre, Vidor Miklós, Somlyó György és Szabó Magda voltak. Az előadás célja bemutatni a levelezések tükrében, hogy Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs hogyan igyekezett kialakítani az „újholdasság” kereteit, hogyan próbálta
pozicionálni és kanonizálni a folyóiratot itthon és külföldön, s ennek érdekében kikkel levelezett, kikkel tartotta a kapcsolatot.

„Nos, Nemes Nagy Ágnesnél talán lehet mondani, hogy azért él a gyermekköltészet nyújtotta
lehetőséggel, mert másképpen nemigen szólalhatna meg az adott körülmények között, s hogy éppen ezért semmit nem jelent, hogy gyermekköltőként való fellépése nagyjából egyidejű »második beérkezésével« […] Az alábbiakban mégis bizonyítani szeretném a két elkülönített műcsoport szoros összetartozását, s ezzel azt is, hogy a gyermekköltészet felé fordulás oka nem egyszerűen a külső körülmények kényszere volt, hanem belső hajlam is. A megújulásnak lehetett kísérleti terepe, próbája a gyermekvers, s van okunk arra, hogy a költői paradigmaváltás jeleit már ebben is keressük” – írja Dobszay Ambrus Nemes Nagy Ágnes gyermek- és felnőtt költészetének kapcsolata című írásában. A 20. század nagy írói, költői alkotói pályái során gyakori, hogy a perifériára szorulás következtében a gyerekirodalom vált
az alkotás és kísérletezés terepévé, ennek ered nyomába az előadás Nemes Nagy Ágnes
esetében. Hová helyezhetőek Nemes Nagy gyerekversei az életművön belül? Hogyan
tekintett ő, a korszak, az irodalomtörténeti diskurzus gyerekverseire, és miként olvashatjuk
ma ezeket a verseket?