Mikszáth mindannyiunk alapélménye, hiszen prózájának egyes darabjai egy évszázada közoktatásunk részét képezik. Munkái számos kiadást megéltek, kultusza Jókaiéval és Móriczéval vetekszik. Negyvenéves írói jubileumát az egész ország megünnepelte 1910-ben – utolsó hónapjaiban így megbizonyosodhatott arról, hogy életműve továbbél majd.
Sorra létre is jöttek a pozicionáló-elemző értekezések, nem kisebb szerzők tollából, mint például Schöpflin Aladár. Mikszáth megítélésére azonban a 20. század második felében rányomta a bélyegét az ideológiai szemléletű értelmezéstörténet. Az elmúlt évtizedek kutatási irányai számos ponton kínáltak ebből kilépési lehetőséget, aminek köszönhetően napjainkban „Mikszáth-reneszánszról” beszélhetünk. Lapszámunk – miközben átfogó összegzést nyújt az író életéről, pályájáról és kapcsolatrendszeréről – ehhez az „újjászületéshez” szeretne hozzájárulni friss elemzések közreadásával. A sokműfajú alkotó írásművészetét a meséktől a novellákon és a regényeken át az újságírásig tárgyaljuk, és – nagy hangsúlyt fektetve a Mikszáth-szövegek korszerű iskolai közvetítésére – módszertani ajánlásokkal segítjük a tanárokat.
E szempontokat szépírók inspirációs esszéi egészítik ki, amelyek láthatóvá teszik, hogy „Kálmán bácsi” megkerülhetetlen, ha a mai magyar prózanyelv eredőinek a nyomába indulunk.
Lapszámunkat az archív kézirat- és fotóanyag, illetve a tárgyi relikviákról készült képek mellett korabeli illusztrációk és festmények, valamint a palóc világot megidéző egykori és kortárs színek gazdagítják.
