Jelen lapszámunk a modern magyar irodalom születésének időszakát helyezi fókuszába, megemlékezik a korabeli Nagyváradról mintgazdasági, kereskedelmi és kulturális központról, továbbá AHolnapról mint irodalmi társaságról és antológiáról, illetve Ady Endréről is – felütést adva ezzel a 2019-esAdy-centenáriumnak. Az első rész a századfordulós Várad szellemiségét idézimeg a maga sokrétűségében, így nem csupán irodalomtörténeti, de helytörténeti, nyelvészeti és zenetörténeti összefüggésben is. Ezt követően ízelítőt adunk A Holnap antológia szerzőinek műveiből: Babits Mihály, Juhász Gyula, Dutka Ákos,Emőd Tamás, Miklós Jutka, Balázs Béla és Ady Endre alkotásaiból, illetve cikkeket közlünk munkáikról vagy életüknek a korszakhoz és Váradhoz köthető szakaszáról. A lap további írásai Adyra összpontosítanak – kitérnekművészetének modernségére, szerelmi lírájára, költészetének társadalmi és irodalomtörténeti jelentőségére vagyépp az életmű aktualitásának kérdésére. A kor irányzatainak sokféleségére, kultúraszerveződésének sarokpontjaira, egy képzeletbeli Budapest–Nagyvárad tengely mentén, irodalomtörténészekkel készült inter júink mutatnak rá. Összeállításunk segíti az egykori esztétikai, kulturális és irodalompolitikai dilemmák megértését, és rávilágít arra, hogyan válhatott a kánon részévé, sőt kultikussá Ady Endre lírája és személye, illetve A Holnap alkotóicsoportosulása.

Cikkek
Impresszum&Tartalomjegyzék
Gyárak, utak, írástudók. Alt Krisztián interjúja Imre Zoltánnal
Boldog Várad a szólásokban
Nagyvárad zenei életének történetéből
Fölszikrázó meridián. A Holnap száztizedik születésnapjára
Radikális irodalmi hangok a sokarcú városban. Rózsafalvi Zsuzsanna interjúja Boka Lászlóval
A Holnap városa (részlet)
A magyar nyelv változatai három holnapos költeményeiben
Neologizmusok és szimbólumok a Holnap antológiában
"Igazi híved és tisztelőd" - A holnaposok barátja, Krúdy Gyula
"Ki érti meg ma énekem, ki érti meg?" - Babits Mihály és a Holnap első antológiája
"Milyen volt szőkesége" - Az első öngyilkossági kísérlettől Váradig és az Anna-versekig
A Benjámin, a pacifista, a kitaszított: Emőd Tamás
"Júdeai vagy. Leány. És poéta" - Miklós Jutka, a költő és fényképész
Balázs Béla irodalmi indulása a Nyugat és a Holnap körében
És mégis Ady. Payer Imre interjúja Kenyeres Zoltánnal
Ady Endre nagyváradi évei (részlet)
Váradi "okmányok"
"Az egész világ helyett imádlak" - Az Ady-szerelem természetrajzához
"Mi az, hogy Léda után?"
Kultusz és/vagy kánon. Hlavacska András interjúja Bednanics Gáborral
A duk-duk affér
Ady Endre útja a Versektől az Új versekig
Élet helyett - Az organikusság egymásba fonódó kötelékei Adynál
Váradi költők és Ady

Legfrissebb lapszámok

jd
Irodalmi Magazin - 2024/1.
kertes
Irodalmi Magazin – 2023/3.
klbor
Irodalmi Magazin – 2023/2.